Rég elfelejtett lelkek nyomában

Nem tudom, ki hogy van vele, de engem az Anasztázia sorozat igen sok fejezete rendkívül meglepett. Egy-egy ilyen fejezet elolvasása után néha csak magamba roskadva ültem elgondolkodva, sokszor meg egészen döbbenetes volt az éppen újonnan olvasott téma. Amiről most írni akarok, és gondolatokat keltett bennem, cselekvésre is ösztönözve, azt is az egyik fejezetnek köszönhetem.

A Zengő cédrusok című, második könyv végén olvastam a menhírek, dolmenek valódi rendeltetéséről. Ezekbe az építményekbe élő emberek mentek önszántukból meghalni, hogy örök meditációba lépjenek, és ezáltal soha többé ne legyen lehetőségük anyagi testet ölteni. Céljuk az volt ezzel a nem mindennapi halálnemmel, hogy a Világegyetem Bölcsességét megőrizzék az utókornak. Ez a fajta halál lehetőséget adott számukra, hogy a későbbi korok emberei kapcsolatba léphessenek velük, ehhez, az akár évezredek múlva született embernek csak oda kell ülni ezen kőlapok mellé, és a kérdéseire, ha nem is azonnal, de biztosan választ kap. Anasztázia szerint azért tették ezt, mert érezték, hogy az emberiség hanyatlani kezd, és egyre több olyan ember akadt, akinek nem volt kapcsolata a Szellemmel. Mindez kb. 5 ezer évvel ezelőtt kezdődött, és az ezt a fajta halált választó emberek abban reménykedtek, hogy az emberiség, amikor majd ráébred arra, hogy a szennyezett levegő miatt nehéz lesz lélegeznie, a szennyezett vizet nehéz lesz innia, az élete biztosítására létrehozott műszaki és szociális rendszerek nehézkesnek bizonyulnak, és egyre gyakrabban mondanak csődöt, majd elgondolkodik létezése lényegén, élete értelmén és rendeltetésén. Akkor majd sokan akadnak, akik fel akarják fedezni az eredeti ősforrások igazságát. Erre viszont csak akkor van lehetőség, ha az eredeti források képességei változatlan állapotukba vannak visszaállítva.

Erről, ezen a könyvön kívül még csak hasonlót sem hallottam eddig, ezért késztetett gondolkodásra.

Számomra nem kétséges, hogy az az időszak, amiben a lehető legnagyobb szükségünk van erre az eredeti igazságra, az pont az, amiben most élünk. Földünk jelenlegi állapota erre a legjobb bizonyíték. A katasztrófa szélére sodortuk bolygónkat, és ebbe, ki csak kevésbé-ki jobban, mindenki benne van. Akinek van szeme, és akarja is látni mindezt, az láthatja (természeti csapások, levegő, víz, talajszennyezés, geológiai méretű szeméthegyek, aszályok, árvizek, háborúk, éhínség, migráció stb.). De ha nem csak a bennünket körülvevő természetet, környezetet nézzük, akkor is szembetűnő, hogy a most élő embereknek a többsége, a technika viszonylagos fejlettsége ellenére, tele van anyagi, egészségügyi, párkapcsolati és egyéb problémákkal, rossz állapotúak, telve félelemmel, különösebb célok nélkül élik életüket.

Mi sem jelzi jobban  a több ezer évvel ezelőtti menhírépítő civilizációnak a fejlettségét, minthogy az akkori embereknek valamilyen módon tudomásuk volt ezen mostani időszak eljöveteléről.

Ha valaki, aki rendelkezik az eredeti igazsággal, és azt szeretné, hogy ez a Bölcsesség megmaradjon több ezer éven át, akkor a lehető legmasszívabb, időjárásnak, viharoknak ellen álló, és jól látható módot kell találnia arra, hogy a későbbi korok emberei tudják, hova kell fordulniuk. A legjobb megoldás valóban egy ilyen több tonnás kőépítmény, és most tekintsük el attól, hogyan állították élre, miként helyezték egymásra (Anasztázia egyébként leírja a módszert is), és tekintsünk el attól is, hogy miért pont arra a helyre építették, ahol vannak. Ennek, ha van is jelentősége, akkor is a későbbi felfedezések tárgyát képezi. Ami viszont fontos, hogy 5e évvel ezelőtt elindult eme „divathullám”, legalábbis itt az északi féltekén, és ennek megfelelően több tucat kősírt építettek, melyekbe sok-sok bölcs ember saját jószántából bevonult, csupán hogy egy távoli, bajban lévő civilizációnak segítsen, halálba meditálva magát, a lelkét örökre az adott sírhelyhez kötve. Ha ez a „divathullám” végigsöpört Európa nagy részén - a mostani Írország, Egyesült királyság, Franciaország, Németország, Skandinávia, Lengyelország, Oroszország stb. területein (merthogy ezekben az országokban találhatóak menhírek) - a kérdés az, hogy az egykori Jugoszlávia, Magyarország, Románia, Bulgária vagy Ukrajna, meg egyáltalán Európa síkság területein miért nem épültek? Aligha feltételezhető, hogy az akkori fejlett civilizáció azt gondolta volna, hogy az eljövendő, az egész Földet behálózó, és az élet minden területét érintő válság, a majdan itt élő népeket nem fogja érinteni. Nos, szó sincs erről, nagyon is jól tudták, csupán az érintett területeken nem egykönnyen építhettek kőből sírokat, mivel itt nincsenek kövek. Ami viszont van, az a föld, abból építkezhettek, és építkeztek is.

Ha szétnézünk hazánk területén, nem is kevés, a menhírekkel megegyező céllal épített sírhelyet találunk. Ezek, a 19-ik században tévesen kunhalmoknak elnevezett kurgánok, vagy dombsírok. A kunhalom elnevezés azért téves, mert e nép jóval később élt itt, mint a halmokat építők.

Ez persze egy elmélet részemről, de nézzük meg, mi az, ami alátámasztja ezt az elképzelést, és mi az, ami ugyan látszólag, de ellentmond neki. Ehhez a bizonyításhoz a régészet eddig feltárt eredményeit tudom segítségül hívni.

Mit tudunk eddig a kurgánokról vagy sírhalmokról?

Bár a 20-dik század kezdete óta régészek generációi kutatták őket, mégis keveset tudunk azokról az emberekről, akik építették őket, és még kevesebbet arról, miért is létesítették azokat. Nem túl sok feltárás történt eddig, de a hagyományos régészeti módszerekkel kialakított kép alapján évtizedek óta ismert tény, hogy a rézkortól (kb. Kr. e. 4500-2700) kelet-európai eredetű népcsoportok (csak nem a vedrusszok?) tűntek fel az Alföldön, akiket általánosan a „gödörsíros kurgánok népének” nevez a régészettudomány.  Az elsősorban embertani típusuk és szokatlan temetkezési rítusaik alapján eme idegen népcsoport gyökereit a Fekete-tengertől északra elterülő hatalmas sztyeppékre helyezték. A régészet a Yamnaja-kultúra elnevezéssel ihlette őket, és a névválasztásnál mindig az első, vagy a legjellemzőbb anyagot szolgáltató lelőhelyet veszik figyelembe, mely ez esetben egy szibériai (!!) helységnév.

De hogyan is építették őket, és miként temették el halottaikat?

 A kurgánok létesítésekor először a sírkamrát készítették el, és ezután emelték felé a halmot. Ez a sírkamra a feltárások során néhol egész jó állapotban megmaradt, és csodálatos ácsmunkáról tett bizonyságot. A sírgödrök formáikat tekintve, oválisak, lekerekített sarkúak vagy négyszögletesek voltak. A sírkamrában talált halottak helyzete tette szokatlanná a temetkezést. A halottak hátukon feküdtek, mindkét lábuk felhúzva térdig (ami persze a feltárás pillanatáig már másodlagos testhelyzetet vehetett fel, pld. jobbra vagy balra kidőlve), a fej általában alátámasztva, a kezek helyzete viszont a régészet szerint a legbonyolultabb elképzelések tárháza, mert volt akinek a medencére volt helyezve, volt olyan, akinek a törzs mellé rakva, vagy olyan is akadt, akinek imára volt kulcsolva. Azoknak, akik nem ismerik az Anasztázia által elmondottakat, érthetetlen lehet, hogy miért nem egységes a halottak karjainak az elhelyezése, ha minden egyéb körülmény, pld. a sírkamrák nagy mennyiségű szerves anyaggal (állati szőrmék, bőrök, textíliák stb.) való kibélelése, a lábak helyzete nagyjából azonos? A válasz: azért, mert a magát halálba meditáló ember olyan testhelyzetet vehetett fel, ami neki a legjobban megfelelt.

 

Melyek azok a tények, amelyek a régészettudomány szerint nem férnének bele abba az elképzelésbe, hogy tulajdonképpen élve eltemetés történt, a halálba távozó saját akaratának megfelelően?

A feltárásokban általánosnak mondható az okkerrel való beszórás, ritkább viszont a koponya okkerrel való megfestése, de előfordult. Ez utóbbi ellentmondana annak, hogy nem halottat temettek el, mert hiszen akkor hogyan tudták volna megfesteni, azonban ez a festéknyom származhat valamilyen szerves anyagból készült fejfedőtől is, ami az idő folyamán elbomlott.

A feltárások során megállapították, hogy a kurgánok alatt több sír is található egy-egy esetben, és a halottak különböző szinteken voltak elhelyezve (emiatt a kutatókban sok esetben felmerült a családi temetők megléte is, azonban ezt többségük kizárja), ráadásul a temetkezések kora különbözött is, volt olyan hely, ahol 1000 évet ölelt fel. Hogyan is lenne lehetséges, hogy a magát halálba meditáló ember megosztaná a dombját másokkal (két lélek nem fér meg egy „csárdában”). Mindez nem is valószínű, mert ezektől az ún. másodlagos betemetkezésektől eltekintve, melyek időben és térben is eltérnek egymástól, a régészek megállapították, hogy a feltárt kurgánokban, kivétel nélkül volt egy alaptemetkezés, egyetlen halottal, mely pontosan a halom központjában helyezkedett el. Feltételezhető, hogy a dombsírok megépítése utáni időszakban, a későbbi korok emberei nem tudván a kurgánok valódi rendeltetéséről, mindenféle rendszer nélkül, eltemették a halottaikat benne. Ők már nem ismerhették milyen céllal építették a kurgánokat, pusztán azt tudhatták, hogy temetkezési hely (megérezvén e dombok különös, ősidőktől fogva megszentelt voltát), ennek megfelelően a halálba meditálásról sem lehetett tudomásuk, mert ez eddig titkolva volt, vagy legalábbis ismeretlen az emberiség számára, egészen Anasztázia megjelenéséig. Magyarán biztosra vehetjük, hogy egy kurgán egyenlő egy lélekkel, mégpedig annak a lelkével, aki a halom alatt, annak a közepén fekszik.

A sírokban talált halottak neme, kora változó. A magát halálba meditáló ember vélhetően nem fiatal lehetett, hiszen elég bölcsességgel kellett egy ilyen döntéshez rendelkeznie, emiatt például a halottak között talált 10-14 éves gyermek, 15-17 éves lány vagy a 20-23 éves fiatalember aligha vagy legalábbis nehezen férne bele az önkéntes élve eltemetés elképzelésébe. Az a kor, ami elfogadhatóvá teszi a saját akaratú halált, az inkább a 40-59 éves korig terjed, és a halottak zöme ebben a korban volt. Akkor viszont mi lehet a helyzet? A magyarázat az, hogy sajnos nem készült pontos feljegyzés arról, hogy a halottak milyen neműek és korúak voltak, és hogy az alap és másodlagos betemetkezések során feltárt elhunytak milyen korosztályból kerültek ki, leginkább keveredtek az adatok. Igaz hogy ez pusztán feltételezés részemről, de egy újabb, sokkal alaposabb kutatás már bizonyítaná, hogy a halmok alatt közepén elhelyezkedett halottak középkorúak, vagy attól idősebbek.

Melyek azok, amelyek az Anasztázia által elmondottak mellett szólnak?

Anasztázia említette, hogy a halálba meditálások ideje kb. 5000 évvel ezelőttre tehetőek. Ezt látszik megerősíteni a régészet által abszolút kronológiának nevezett, vagyis a 14C (radiokarbon) alapú datálás. A halomsírokban talált halottak eszerint a BC 3500-2900-ig tartozó időszakhoz köthetőek.

A kurgánokat emelő népek nem építettek állandó településeket, házakat, a településrégészeti kutatások ebben a periódusban nem adnak információkat, mint ahogy a sírok viszonylag szegényes mellékletei, használati tárgyai sem, emiatt van oly nagy tudáshiány a kurgánokkal kapcsolatban, és rengeteg téves elképzelés a valódi céljaikat tekintve. Vajon nem azért van mindez, mert a halomsírokat építők 1-2 hektáros Családi birtokokon éltek, zéró épített környezettel (amilyen körülmények között Anasztázia is él), saját maguk által kialakított édenkertekben, csodálatos harmóniában a természettel? 

 

Szeretnék idézni egy régészeti megállapításból a halomsírokkal kapcsolatban:

„Az ilyen típusú temetkezési helyekkel a közösség az elhunyt tagjainak társadalmi rangját, a hátramaradottak halottjuknak szóló tiszteletét, saját maguk hatalomvágyát, nagyságát, megalomániáját és a szakrális szimbólumok megannyi jelét ki lehetett fejezni, át lehetett örökíteni és ily módon a természetes táj állandó részévé tenni, mint új, rendkívül látványos szembeötlő tájképi, térképészeti elemet”.

Nos, az eddig elmondottak alapján mindenki eldöntheti, hogy a dombsírok eddigi kutatása mennyire járt hamis úton. Az olyan emberekben, akikben az Anasztázia-sorozat mély nyomot hagyott, vagy akár az életük megváltozott az elolvasásuk után, remélhetőleg kétség nem fér a kurgánok valódi rendeltetését illetően. Persze kérdezhetik sokan maguktól: mi a jelentősége ennek, változik-e az életem pozitív irányba attól, hogy tudom mire valók? Mielőtt erre válaszolnék, nézzük meg, mi a helyzet ma Magyarországon a kurgánokkal.

A Kulturális Örökségvédelmi Hivatal nyilvántartási adatbázisában jelenleg 64729 lelőhelyből 51007 topográfiailag azonosított. Hajdú-Bihar megyében 3118 lelőhelyből 458, Jász-Nagykun-Szolnok megyében 2391 lelőhelyből 397, Szabolcsban 4010-ből 21, Békés megyében 7716-ból 185 lelőhely azonosítható kurgánként. Az alföldi Nemzeti Parkok felmérése szerint valamikor 40000 volt, és e helyett ma csupán 4000 van belőlük. Azonban a térképeken vizsgálható 200 év alatt minimum 1135 kurgán (a 4000-nek a 70%-a) tűnt el nyomtalanul. Mi történt velük? A kurgán lelőhelyek legtöbbször illegális földkitermelő helyként szenvednek el teljes vagy részleges pusztulást, a megmaradt állomány nagy részénél ma már csak a halom közepén meghagyott csonka torzó jelenti az egykori kerek alaprajzú halmot. Vagy gondoljunk az intenzív mezőgazdaságra, amikor is óriási gépekkel forgatják a földeket, és ha egy ilyen halom pont a szántó közepén van, és minden évben egy kicsit beleszántanak, akkor egy idő után eltűnik a föld színéről.

Mindez annak ellenére történt-történik, hogy a kurgánok ma Magyarországon védelem alatt állnak.  Érdekességképpen jegyzem meg, hogy a jelenleg érvényben lévő törvényi szabályozások miatt, a kurgánok kutatása szinte lehetetlenné vált. Az épnek tűnő, és épp ezért a kutatás számára megfelelő, gondosan kiválasztott lelőhelyekre a kurgánok megóvásának érdekében a természetvédelmi, a talajvédelmi, a kulturális-örökségvédelmi hatóságok nem adnak feltárási engedélyt. A feltárót terheli a rekultiváció, vagy a háromszögelési pontok helyreállítása adott esetben, és ezeket a kiadásokat nem lehet az érvényben lévő, kutatásra felhasználható pályázatokba betervezni. A kurgánok modern szempontú, több tudományág összefogásával kiinduló interdiszciplináris vizsgálata még sohasem ütközött olyan nehézségekbe, mint manapság. Pedig én úgy gondolom, nagy szükség lenne rá, hogy a hivatalos régészet az Anasztázia által elmondottak fényében újra- vagy megvizsgálná a halomsírokat. Ez egyelőre még csak elméleti, de megfontolandó lehetőség a kurgánok valódi rendeltetését tekintve, bizonyítani nehéz lenne, merthogy a jelenlegi mérőeszközökkel a lelket, mint energiát mérni nem lehet, ezt pusztán egyetlen módon tudjuk megtenni: Mi élők, a saját lelkünkkel.

Mit kell ehhez tennünk?

Az első és legfontosabb, hogy vágyjunk arra, hogy ráleljünk az eredeti ősforrások igazságára. Ennek belülről kell jönnie, senki ránk nem erőltetheti, egyszerűen érezni kell ennek a szükségét. A másik fontos dolog, hogy lehetőleg legyenek kérdéseink (ezeket, ha megfogalmazódik bennünk, akár a mindennapokban is, felírhatjuk magunknak), különben úgy járunk mint én, aki - az általam kiválasztott kurgánnal való első találkozásaim során – csalódottan, lelki érintkezés nélkül távoztam az adott helyről. Vagy emlékezzünk Piroska, Kommunikáció a növényekkel című fejezetére, ahol egy Balaton-felvidéki faluban a hely szellemével gondolatban érintkezett, és mivel felkészületlenül érte a találkozás, a közös üdvözlésen túl egyéb nem történt. Milyen kérdésekre gondolok? Nem feltétlenül szellemiséggel kapcsolatosakra (bár az is igaz, hogy az életünk minden területére visszavezethetők), inkább gondoljunk arra, hogy például a médiában (tv, internet), vagy egy beszélgetés során hallott, bennünket felkavaró, megfogó, foglalkoztató, valamilyen módon érintő hír mögött vajon mi húzódhat igazából, vagy például mi lehet egy adott kormányintézkedés valódi, a felszínen soha nem látható szándéka. Az ember sokszor csak érzi, hogy „itt valami nem stimmel”, de mivel a legtöbb esetben a tálalás megnyerő, eltussoljuk magunkban ezt az érzést azzal, hogy „az nem lehet!”. Ez persze nem tudatosan történik, de muszáj lenne odafigyelnünk ezekre a kétséget keltő érzéseinkre, és foglalkoznunk velük azért, hogy tisztán lássunk az adott dologban. A ma emberének elengedhetetlen tudnia, hogy a látszólagos jólétünk milyen áldozatokkal (leginkább a természeti környezet pusztulása által) és meddig fenntartható, vagy mivel jár, ha a minket irányító emberek mindent alárendelnek a gazdasági mutatóknak, mi motiválja őket, és a valódi érdekeik megegyezik-e a miénkkel? Az esetek többségében a neten nem találunk választ, vagy egyszerűen nem tudjuk kiválasztani az igazságot a több ezer, vagy akár millió lehetőségből, és ilyenkor kell egy hely, ahol, ha kellő kitartással tesszük fel a kérdéseinket, előbb-utóbb megkapjuk a választ. A kurgánok pontosan ilyen helyek. Nagyon lényeges, elvárásunk ne legyen, hogy nekünk mindenképp választ kell kapnunk valamiben (én bizony elkövettem ezt, és természetesen csalódtam). Lehet olyan is, hogy még nem értünk meg lelkileg az adott válaszra.

A leglényegesebb utoljára maradt, mégpedig az, hogy milyen szándékkal tesszük fel a kérdéseinket. A tiszta szándék, amiről sokszor Anasztázia beszél egyet jelent: élünk-e, vagy visszaélünk egy adott lehetőséggel. Ha élünk, az azt jelenti, hogy bármilyen információt is kapunk, és az nem csak minket érint, akkor mindent elkövetünk azért, hogy másoknak is a tudomására jusson.

A megfelelő hely kiválasztása

Ma, a fent említett okok miatt, nagy része azon lelkeknek a „lelőhelye”, akik áldozatot hoztak értünk, teljességgel ismeretlen előttünk. Azokból a kevés dombsírokból kell választanunk, amelyek még épek. Ehhez a kiválasztáshoz Anasztáziának, a számunkra legjobb, leendő Családi birtok helyének megtalálásához adott tanácsát kell követnünk, vagyis ha jártunkban-keltünkben rábukkanunk a legideálisabbnak hitt helyre, akkor várjunk a lelkünk jelzéseire, és ha azt érezzük, hogy „ez az a hely amit keresek!”, akkor jó helyen járunk. Az is jó, ha ez a hely nincs túl távol a lakóhelyünktől, nem szempont ugyan, de ebben a tekintetben az Alföldön élők előnyösebb helyzetben vannak. Sajnos előfordulhat az is, hogy van kurgán a közelünkben, de forgalmas út, vagy csomópont közelében, ahol az állandó zaj miatt elmélyedésre nincs lehetőség. Ezek a helyek (egyelőre még) nem alkalmasak a lelki érintkezésre.

Van egy érdekes dolog, amit megfigyeltem a megfelelő hely kiválasztásával kapcsolatban, és nem tudom más hogyan lesz majd vele, ha eljut az elhatározáshoz. Én, miután kiderült számomra, hogy a halmoknak mi lehet a rendeltetése, elkezdtem utánuk keresni a környezetemben. Azonban a számomra legalkalmasabb helyet nem a lakóhelyemhez közel találtam meg, de mivel az adott helyszín közelében járok kerékpárral rendszeresen, és megtudtam, hogy a területen több tucat is található egy természetvédelemmel foglalkozó szervezet felmérése szerint, itt kezdtem el kutatni. Tudni kell, hogy ezen a területen (DNy Nyírség) a közútról, az akác és nyárfaerdők miatt semmit sem lehet látni, a közeli település lakói pedig használhatatlannak bizonyultak az információ eléréséhez, ezért a google map műholdas alkalmazása segítségével figyeltem ki a „rendellenes” kerek foltokat. Rá is találtam egyre, amelyhez azóta is rendszeresen járok, és az érdekesség az a dologban, hogy egy idős rokonom elmondása szerint, az 5-6 generációval ezelőtti felmenőim ettől a helytől nem messze éltek és gazdálkodtak, mielőtt a 20-ik századi történelmi események elköltözésre nem kényszerítették őket. Teljességgel véletlen, hogy éppen itt találtam meg, amit kerestem, de egyfajta megerősítést is kaptam ezáltal, és kívánom mindenkinek, hogy éljen át hasonló érzést.

Az, hogy a kurgánok lelkei értünk, 21-ik században élőkért vannak, az világos. Iszonyatos áldozatot vállaltak miattunk azzal, hogy nem születhettek újra, és ezzel elzárták maguk elől a fejlődés lehetőségét, hiszen ezt csak anyagi testben tehetik meg. Amikor erre vállalkoztak, valami módon tudomásuk volt arról, hogy lesz egy civilizáció (mi), akik eljutnak majd odáig a fejlődésben, hogy kezd minden rendszer, amit létrehoztak, alapjaiban recsegni-ropogni. Ne feledjük, hogy már ma is vannak, de a közeljövőben még többen lesznek, akik csalódnak az anyagi világban. Akik rájönnek, hogy csupán rövid és illuzórikus boldogságot tud hozni, tartósat nem, márpedig a boldogság ugyanolyan szükséglet az ember életében, mint az hogy lélegezzen és legyen mit innia vagy ennie. Tudatosság nélkül ezt elérni nem lehet, mindenkinek tanulnia és fejlődnie kell ahhoz, hogy megértse a dolgok valódi mozgatórugóját, hogy mi-miért van, hogy miért történik valakivel az, ami éppen történik.

Ennek elérésének lehet az egyik módja, ha megtaláljuk a kapcsolatot egy valamikori, szellemileg igen fejlett civilizáció, rég elfelejtett lelkével.

 

Jánossy Árpád

Debrecen, 2018. december 28.

 

Létrehozva: 2018. december 29.