Balázs Gyula

Helyszín
Magyarország, Pálosvörösmart
Telefonszám
20 400 6970

Személyes benyomás:

Gyulát évekkel ezelőtt egy életmódváltó klub vezetőjeként ismertem meg, nagyon lelkesen hívott össze egy csapatot a tenni akarás szent szándékával... Azóta többször jártam Gyöngyösön, ahol tevékenykedik, videó még nincs vele, de alakuló félhektáros családi birtokán már gyümölcsfák hajtanak tavasszal és dombház készül a tervek szerint. A videó elkészüléséig álljon itt Gyula hitvallása:

 

"A huszonnyolc évvel ezelőtti életmódváltásom eredményeként a fizikai életminőség javulása mellett egy nem várt értelmi-lelki és spirituális változás, ami a számomra a legértékesebb eredmény.

Olthatatlan vágyat éreztem új a szokottól eltérő témák iránt, valamint kerestem olyan emberek társaságát, akik hasonló dolgok érdekelnek. Az életmódjuk és szellemiségük az enyémhez közeli. Ilyen témájú könyveket-folyóiratokat olvastam, ilyen témájú előadásokra jártam és rendezvényeket látogattam. Ilyen úton talált meg engem is a Megre által lejegyzett Anasztázia életét bemutató könyvsorozat is, ami oly mély benyomást tett rám, talán egyetlen más olvasmányom sem. Ez által volt egy olyan AHA élményem, Igen, ez az! így kell csinálni; na persze mindenki ne vonuljon ki a tajgába, mert az nem valóságos lehetőség. De saját környezetében teremtse meg a természet egyensúlyát.

Anasztázia számunkra megmutatta, hogy mik lehetnénk, ha a fejlődés egy másik, a helyes irányba indulunk el. Az életünket a szeretet hatná át és képesek lennénk sok olyan dologra, amire most csak csodakén kételkedve tekintünk.

Kilenc évvel ezelőtt életre hívtam egy életmódváltók nevű klubot abban reménykedtem, hogy sikerül lelki és szellemi társakat találni.

Sajnos ez csak részben sikerült, mivel az érdeklődés csak szellemi síkon működött. Amikor a tettek mezejére kellet volna lépni a (Komfortzónájuk) gátat szabott a tovább lépésnek.

Minden igyekezetem ellenére, egyelőre így magam maradtam. Ezért arra az elhatározásra jutottam, hogy bele fogok a kifejlődött személyiségem állta képzett tervem megvalósításába.

Ez előtt négy évvel, megkezdtem egy gyümölcsös telepítésébe először általános forgalomba lévő gyümölcsfákat ültettem majd az őshonos Magyar gyümölcsfa csemetéket ültettem. Mára már több fa is megmutatta termését.

Úgy tervezem, hogy a telkem teljes tereprendezéséig a már meglévő csemetésben köztes módon Mélymulcsos bio zöldségtermesztést fogok csinálni.

Három évvel ezelőtt vettem négy méhcsaládot, amit sikerült tizennyolc családra fejlesztenem.

Három évvel ezelőtt megkezdtem a régi álmom megvalósítását egy saját tervezésű dombház építését. Amit a bürokrácia két évre visszavetett. De én nem adtam fel, tavaj őszre sikerült keresztül vinni a dolgot. Ma érvényes engedéllyel rendelkezem.

Idén tavasszal a jó idő megérkezésével bele kezdek a kivitelezésbe.

Jobban mondva folytatom az építkezést, mert abban bízva, hogy úgy is sikerül engedélyeztetni már kiásattam a munkagödröt, amibe a kör alakú építmény alapozási munkáját részben el is végeztem.

Amikor elkészül a mű a bejárat egy télikertbe nyílik, és ez vezet a lakótérbe, ami egyterű nappali étkező konyha, a kör közepén egy tetővilágító ablak, kupola formájú, az alatta levő közlekedőből nyílnak a helységek keletre egy felkelőnap szobája nyugatra a lenyugvó nap szobája szembe a fürdőszoba és szauna.

A kör közepén egy többfunkciós kemence áll.

A komfortérzetet egy komposzt és padlófűtés,- kemence, valamint a vízellátást házívízmű biztosítja, a csapadékvíz összegyűjtésével, valamit ásott kútból. A komposzt WC biztosítja, hogy csak szürke víz tisztítását egy gyökérzónás kerti tó segítségéven a szűrt vizet visszaforgatom a rendszerbe valamint a kertlocsolásra és haltenyésztésre fordítom.

A villamosellátást három házi-erőmű biztosítja. Egy aggregát,- egy napcellás rendszer, és szélerőmű.

Az építmény ilyen komfortosságát szándékosan alakítom ki, hogy ez az aggodalmaskodóknak is elfogadható legyen. Már akik, ennek a kényelemnek hiányában nehezebben szánják rá magukat, hogy velünk tartsanak az élet szebbé,- jobbá,- minőségibbé tevése felé vezető úton.

A feltételek megteremtését követően a magam és természetes élő és élettelennek tűnő környezetem egységének megértése és megvédése és fejlesztése a célom. Valamit, ezt az általam segítség igénybevétele mellet életre hívott életmód iránt érdeklődők segítése és az így megszerzett ismeretek tökéletesítése és átadása a szándékom.

Természetesen, akit a téma érdekel, keressen, nagy örömmel segítek a részletek világosabbá tételével."

 

Frissítve: 2018. március 12.