Ingyen föld megművelésre Oroszországban

Ezen honlap, a Magyarország Nagyfalu oldalain szereplő családok együttes törekvése és tulajdonképpen az oldal létrejöttének egyik célja, hogy Magyarországon is lehessen ingyen egyhektáros földterülethez jutni azoknak, akik földet művelni szándékoznak. Fontos, hogy a földművelés nem megélhetési szándékból, például piacra termelésre történjék, hanem a család élelemmel való ellátása, fenntartása céljából, ezáltal egy manapság "újfajta", de valójában egy nagyon régi, ősi életmód megvalósítása a cél. 

Oroszországban az Állami Duma általi szavazást követően a javaslat törvényerőre emelkedett miszerint 2017. júliusától kérvényezhető Oroszország területein, egyelőre a távol keleti régiókban, hogy családok egy hektár nagyságú területet igényeljenek saját művelésre, melyet az államtól ingyen meg is kaphatnak. A föld terület bérleti jogban kapható meg az államtól (ha jól tudom 99 évre első körben), el nem adható, örökölhető, adómentes, de piacra nem vihető. 

Ezen az oldalon, egy másik cikkben összegyűjtjük azokat a rendelkezéseket, amelyek ma Magyarországon a földhöz jutással illetve a föld tulajdonlással kapcsolatban érvényben vannak. Magyarul, egy tudásbázis arról, hogy ma Magyarországon ki és hogyan juthat művelhető földterülethez. 

Addig is álljanak itt az Oroszországból kapott hírek:

1.

2016. 05. 03. 

Vlagyimir Putyin orosz államfő hétfőn aláírta a rendeletet, ami egy hektárnyi földet ajánl azoknak az orosz állampolgároknak, akik vállalják, hogy családi birtokként megmunkálják azt, vagy vállalkozást alapítanak ennek segítségével.

Az új orosz tanyaprogram indulásáról a kormány jogi információs weboldalán számoltak be, részleteit 2016. júniusától több fázisban fogják kidolgozni. Az intézkedés lehetővé teszi az orosz állampolgároknak, hogy ingyenesen egy hektár földet kapjanak megmunkálásra az ország távol-keleti régióiban, elsősorban Jakutföldön, az Amuri területen, Kamcsatka, Habarovszk, Magadan, Szahalin területén, valamint a Tengermelléki határterületen. Az ingyen földet elsősorban az érintett területek lakosai igényelhetik, majd 2017. februárjában Oroszország más régióinak lakosai is jelentkezhetnek a programba.

A földet öt évre ingyen adják mindazoknak, akik vállalják, hogy családi birtokként megmunkálják, vagy vállalkozást alapítanak ennek segítségével. A rendelet szerint az ingyen földért bárki jelentkezhet (értelemszerűen, orosz állampolgársággal kell rendelkezni), majd a próbaidőszak lejártával lehet megszerezni a hosszú távú bérleti jogot vagy tulajdonjogot annak függvényében, hogy az adott személy megmunkálta-e a földet, valamint milyen tevékenységet végzett rajta.

Eredeti cikk: http://www.hidfo.ru/2016/05/foldosztas-oroszorszagban-ingyen-adnak-egy-hektar-foldet/

2.

2016. 05. 04.

https://index.hu/kulfold/2016/05/04/mindenkinek_ad_ingyenfoldet_putyin_a_vadkeleten/

3.

2017. 06. 16.

http://ujvilagtudat.blogspot.hu/2017/06/putyin-tamogatja-az-ingyen-foldosztast.html

4.

2013. 08. 14.

Orosz kiskertek mozgalma:

http://greenr.blog.hu/2013/08/14/az_orosz_organikus_kiskertes_tanyak_dacsak_mozgalmanak_tortenete

 

Létrehozva: 2018. március 22.